Allergia

A nagy bökkenő szombaton volt. Ugyanis ismét megnézett egy valaki, akinek több konyítása volt az orvosi dolgokhoz mint az átlag emberhez, és egyből kijelentette, hogy szó sincs itt semmiféle gyerek betegségről, mert egyik sem hasonlít ehhez ami nekem van, kérem szépen ez allergia és jó, hogy csak ennyi lett és nem fulladtam meg.

Kedves biztatás ugye…Csakhogy álltunk és csodálkoztunk, hogy vajon mire lehet allergia. Valami táplálékra kezdtem gyanakodni, végigpörgettem az utóbbi hetek vásárlását és egyetlen változat ami “nagyon ott volt”, mindenben stimmelt az a kecsketej. A vicces meg fura, hogy állandóan iszom tejet, mindig is szerettem és soha semmi bajom nem volt tőle. Eddig. A bolti tejtől, joghurtoktól sincs semmi bajom.

Ellenben a tejjel az történt, hogy hoztam, benyakaltam vagy 2 litert két három nap alatt, kiütöttem (himlős tünetek, borzalmas volt), mire meggyógyultam volna 😀 faluról jött a következő adag kecsketej… úgyhogy 3 hétig folyamatosan adagoltam magamnak az allergiát okozó anyagot és természetesen fogalmam se volt róla. Már rég belenyugodtam, hogy himlő és 2-3 hétig tart, ellenben elkeserített mikor már szinte teljesen meg voltam gyógyulva és ismét megjelentek a kiütések. Ekkor kezdett gyanús lenni, hogy talán mégsem.

A megvilágosodás akkor jött, mikor tegnap előtt a tej okozta allergián elmélkedve tesztelés végett bevágtam 2 csupor kecsketejet. Szinte elsírtam magam amikor alig 10 percre az ominózus cselekedet után egyre sűrűbbek lettek a pöttyeim.

Végül megszabadítottam magam a benyakalt tejtől, és újabb fél óra múlva a piros pöttyeim elkezdtek halványodni, estére el is tűntek mind, mivel a tej nem ment végig az emésztőcsatornámon. Hát… legalább tudom, hogy miért volt szegény ebem kint falun és boldogította apukámat 3 hétig…

Nem marad más hátra, mint egy ideig mellőzni a kecsketejet, sőt a többi tejet is, aztán miután helyrejött a bőröm egészen, még teszek egy próbát, talán csak valami parlagfüvet zabáltak a kecskék és mégsem a tejjel van nekem bajom.

Leave a Reply