Ma nem volt kedvem sétálni. Azaz volt kedvem sétálni, de a megszokott helyen nem volt, így hát elindultunk felfedező útra. Teljesen micimackósan. Lila fogalmam se volt merre fogok kilyukadni, van már pár kedvenc helyünk, ahol nagyokat lehet tekeregni, és nem tudtam merre fogok menni, erre, arra vagy amarra… Elmagyarázhatatlanul csodálatos így menni VALAHOVA. Nem lehet eltévedni, nem lehet elkésni, nem lehet nem oda érni, mert … mindig van megoldás. Most úgy döntöttem, hogy a legutoljára felfedezett mezőre megyek. Igen ám, de félúton meggondoltam és egy közbeeső helyen megálltam.
Sétáltunk egy nagyot, PrezLee megint találkozott háborgó ebekkel, megszagolták egymást, kicsit megmorogták az úrfit, lehet meg is csípték az oldalát, meghörögték az tutti, de végül békés szaglászás lett a vége… Még csak annyria se jutott a dolog, hogy kimutassa a fogait. Azt még nem értem, hogy “végső elkeseredésében” harcol-e, vagy mikor nagyon “felviszik a cukrát”… mert láttam már ilyent is olyant is… Igaz, ez a hétvégén…
Már már indultunk hazafele mikor egyszerűen megálltam és elkezdtem nézelődni. Csak úgy, mondom teljesen Micimackós volt a hangulatom… nem tudtam mit nézek, mert mindenféle rondaságot is láttam, de valahol nem azt néztem. És egyszer csak megláttam… Kinyílt az addig pihenő nézéssel nézelődő szemem jó nagyra, mert mintha megálmodtam volna ezt a helyet… Ott volt. Elindultam, megnéztem, körbejártam és azt mondtam AHA. Okos dolog azt mondani, hogy AHA, és főként ez is nagyon Micimackósan hangzik ezen körülmények között.
S visszacammogtunk ebemmel a kocsiig. Beültünk és visszaautóztunk ezen csodás helyig… Leparkoltam a kocsit, felöltöztetem a kutyát a csodás piros hámjába (megjegyzem jól ki kellett engednem amióta rajta volt..), felvettem a görkorcsolyát és jó fél órát “gyakoroltunk”… megy ez nekünk mint a nagyoknak! Úgy biza… kezdetben PrezLee vagy kétszer megpróbált átvágni elöttem, de pechére, sebességben voltam, és kissé térdel nekimentem az odalának. Hamar rájött, hogy hülyeség amit csinál, és inkább maradjon azon az oldalon.Aztán tanultunk “húzni”… ment is, csak épp az egyik irányba, és a másik fontos dolgot, az “állsz”-t! Na meg én tanultam fékezni, mert az eléggé gyatrán megy… Végül minden alkaommal sikerült megállni, hol PrezLeebe kapaszkodtam, hol a járdaszegékynek ütközve, és vagy kétszer megpróbáltam a féket is haszálni, de az már mintha kevesebb sikerrel járt volna… Na… hát hihetetlenül örvendtem, hogy felfedeztem ezt az utat… ide délutánonként bármikor kiruccanhatunk egy jó nagyot görkörizni!!!