A rottweiler

Az úgy kezdődött, hogy ma nagyon nagyon sokat dolgoztam. És mivel sürgős volt a meló, hát a sétába menés egy icipicit elhúzódott. Egy olyan órával később mentem, ami végül is nem nagy baj a meleg miatt. Mivel ma még valami egyéb dolgom is volt (sőt két egyéb dolgom) hát kocsival mentünk sétálni. A Hoia-nak nevezett helyre mentem, nem tudom miért. Azt szeretem, hogy nem szoktam előre elgondolni csak úgy az irányt, hogy merre megyek. Útközben kiderül hogy itt vagy ott fogok megállni.  Na de ma ide mentem. Közel is van, meg útba is esett szóval ideális hely.

Mivel sehol senki nem tartózkodott, hát még az út elején leparkoltam a kocsit egy árnyékos helyre, majd elindultunk sétálni. Az erdős rész fele vettem az irányt, mert nem volt semmi kedvem a napon ücsörögni.  Mentünk mentünk mendegéltünk, PrezLee mint őrült rohant jobbra balra, fától fáig, majd jött üdvözölni, megint elszaladt, megint visszajött, formálisan rá volt írva a képére, hogy ő nattyon nattyon heppy amiért ott császkálunk.

Beértünk az erdőbe, ott volt egy út, azon cammogtunk. Én hallgattam zenét, PrezLee foglalkozott a szaglászással. Egyszer csak mit látnak szemeim… egy hatalmas rottweiler… olyan 20 méterre tőlünk felbukkant. Tök egyedül. Sehol egy ember, nem volt rajta nyakörv. Amolyan önsétáltatónak nézett ki. Először megfagyott bennem a vér. PrezLee farkasszemet nézett a rottweilerrel. Uh bevallom ez egy olyan valami volt, amit nem szívesen néztem volna végig… dobermann vs rottweiler… mind a kettő termetes és csupa izom eb… egyik közülük az enyém. Hát… belegondolni is rossz.

A vízipisztolyom (a nagy harci szerszám ugye), méghozzá a “női rózsaszín vízipisztolyom” a kocsiban… Víz nincs benne… kifogyott a töltény. Na hát csak néztem, hogy na most mi lesz. Gondoltam én biza nem megyek egyelőre közel, nehogy pont én okozzam a balhét. Mindkét kutya magára, szabadon… PrezLee sunyított, ahogy szokott mikor vadászik (lefekszik a földre és úgy várja, hogy mi lesz, majd felszökken és közelít, nem tudom honnan szedte ezt a módszert, de minden esetre érdekes…) a másik meg állt és … láss csodát, csóvált ezerrel. Eddig jó… gondoltam legyek én is rendes, elkezdtem beszélni vele… szép vagy, hogy vagy, egyedül vagy? Meg ilyeneket… sőt “kínomban” olyant is mondtam neki, hogy kuszi muszi… 😀 Mindegy mit, hátha meglágyíngatom a szívét és nem eszi meg a zebemet…

Időközben a távolság meg egyre csökkent. PrezLee hirtelen felszökött majd ekkor volt a pillanat amikor nekem elakadt a lélegzetem, majd odaszökött a kutya mellé… TÁNCLÉPÉSBEN.. Tisztára vicces meg mókás volt, mint valami kerge bohóc… Volt nagy szagolgatás jobbra balra, PrezLee lepisilte a közeli fát, majd rottweiler tovább csóvált és elment…

Ennyi volt a nagy találka. Ezután meg ezen bámultam negyed órát, hogy na mi is volt itt és hogyan történt az egész… Mondom én, ennek a dinnye barna dobermannak amit úgy hívnak, hogy PrezLee akkora “mellénye” van néha, hogy NEM tudom, honnan szedi elő. Csak úgy odatáncol a tök idegen kutyák mellé, olyan hetykén mintha azt sugallná, hogy hát “ha velem kezdesz nagyon rosszul jársz, de ne félj nem eszlek meg kisöcsi” és hihetetlen de a többiek komolyan veszik és nem húznak újjat vele.  A viselkedésére leginkább az emberileg “beképzelt” nevet lehet ráhúzni… Mert az. Amíg egy szép nap jól a feneképe harap valamelyik még mellényesebb kollega… az ő baja 😀 na persze aztán a másik baja lesz mikor elszabadul a pokol (én) és nekiesek vérben forgó szemekkel a másik ebnek… megvédeni a “kis maflát” … Már volt rá példa, még Tedi kutyám miatt harapott meg engem eb, mivel összeverekedtek és teljesen gondolkodás nélkül közéjük csaptam, majd elkaptam az idegen eb nyakát és kicsit arrébb dobtam… Fogalmam sincs honnan volt erre erőm, de akkor nem is gondolkodtam ezen, na és mikor benyúltam “kiemelni” az ellenséget, akkor a nagy hörgés morgás közepette valamelyik eb az én kezem kapta el… Nem szándékosan akart megharapni.  Túléltem, és voltam olyan lüke, hogy még oltásokon se voltam 😀  Vigyázatt veszettségveszély! Bár azóta a lappangási idő jó sokszor elmúlt :)) De azért soha nem lehet tudni …

3 thoughts on “A rottweiler

  1. hu hát mit mondjak erre? mázlitok volt! Nem minden kutty tűri el eztetetet. legalább mostmár megtanultad, hogy a vizipisztoly mindig legyen nálad 😀

  2. Hát, hallode. Nem semmi. Még ilyen barátságos rotival sosem találkoztam, biztos szuka volt. Vagy nagy szeretetben nevelték 😀
    Én biztos, hogy elájultam volna 😀

Minden vélemény számít!