és a fenébe a csuda nagy érdeklődését a dolgok iránt…
Ma leesett a tetőről egy kismacska. Hogy mit keres ott, azt a macska mamát kell kérdezni, ő úgy gondolta az ideális hely gyereknevelésre. Nos nem az, sorban potyognak le a kismacskák. Ezeddig mind túlélte. Ma is. Igazából nem is a macska szenvedett, hanem én.
Mert levittem ebet pisilni. Éktelen nyávogás volt az udvaron, a már “félig cica” méretű kismacska nyivákolt a lépcső tetején, az anyja a tetőn… Na felmentem, összeszedtem a macskát, fel akartam tenni, még olyan 10 centi hiányzott, nekifogott nagyon fújni és kapálózni, annyira, hogy kicsúszott a kezemből és elmenekült valahova máshova.
Na itt annyiba hagytam a mentőakciót, mert onnan nem tudtam leszedni. Jó..
Elrendeztem ebet, felhoztam, közben lejött a szomszéd, hátha tud tenni valamit a macskával. Sikerült lezavarnia onnan ahova nagy ijedtében felszaladt, de a macska valahova elrohant. Na lényeg az, hogy felhoztam a kutyát, betessékeltem a lakásba, becsuktam az ajtót és kint maradtam nézelődni mit is sikerül csinálni a cicával… Erre dilis ebem teljes erejéből nekiszökött az ajtónak, az ajtó meg teljes erejéből majdnem lefejelt engem, pár centi hiányzott, végül jól megütötte a vállamat és a kis lábujjamat. Mindez történt természetesen azért mert ő minden áron ezeknek az akcióknak a részese akar lenni.
Hű de nagyon felment a pumpám, jól rá is förmedtem, mert időnként ez a hülye nagy ereje is az agyamra megy, de főként az idegesít, hogy egy kicsit se bírja moderálni magát. Na de végül is jó, hogy nem törte el a lábujjkámat. Még csak az hiányzott volna.