Makacs

Tudtam, hogy rövidesen újra fogja kezdeni a ficsúr a hülyéskedést… Ma reggel eléggé normálisan viselkedett egy ideig, majd megint kezdte a süket ugrabugrát meg az ugatást. Azonnal magamhoz hívtam, póráz és így mentünk pár percet. Majd elengedtem, megint rázendített, megint póráz, megint mentünk egy kicsit. Harmadjára ismét volt egy halvány gondolat a fejében, hogy megint ugasson, de jobbnak látta inkább elhúzni mellettem rohangálni és szaglászni…
Ezután ezt fogom alkalmazni: ha ugat és hülyéskedik, azonnal póráz. Szerintem csak rájön, hogy ez nem kifizetődő viselkedés…

ejnye bejnye…

Úgy látszik PrezLee időnként igényli, hogy “megszorongassam a nyakát”… Kissé kezdett elszemtelenedni. Ma kimentünk sétálni a domboldalra, édes kettesben. Megint nekifogott az eszetlen ugatásának, most azonban megtoldotta egy kis csipkelődéssel is. Kapott egyet a fejére a pórázzal, de nem igazán vett komolyan. Végül is azzal bosszantott fel, hogy elrohant lefele, jó messze és utána tette az angolt… nem akart visszajönni.

Ezzel a “teszem a süketet” viselkedéssel ki tud hozni rendesen a sodromból. És most is sikerült neki. Hívtam, gyere vissza, de semmi válasz… végül elindult felém, de úgy jött mint aki inkább megy. Meg se mozdultam, nem mentem fele, elvégre ő kell hozzám jöjjön nem én fogok rohangálni utána. Jó tíz percbe került neki míg a távolságot “sikerült” megtennie, mert minden hókupacot megszagolt, minden követ lepisilt: nyilvánvalóan húzta az időt. Első gondolatom az volt, hogy igencsak megverem, de tudom, hogy ez nem jó… Végül itt csak annyi történt, hogy tartottam a nyakörvet, dugja be a fejét. Ezután elindultunk lefele.

Ahogy elindultunk, igyekezett előre kerülni, na itt már elszakadt a cérna, hevesen megrántottam a nyakörvet, vissza hátra uraság, meg leszorítottam. Természetesen vicsorgott és nem tetszett neki, ellenben jó mérgesen nekifogtam “hörögni” neki… Igaz nem akartam fura hangokat hallatni, de lévén nagyon berekedve elég “hörgősre sikerült” ahogyan leordítottam a fejét a helyéről…

Végül egyességre jutottunk: ma én voltam a főnök… Hazafele jövet végig TUDOTT szépen menni pórázon, úgy egy fél lépéssel mögöttem… Nem fog sokáig tartani 😀

Kíváncsi vagyok, hogy holnap lesz-e megint ugrabugrálós ugatás, vagy “így nem szabad viselkedni” csak akkor ha ő képzeli magát nagyfőnöknek…

Elemi matematika

Ma a számokat gyakoroltuk PrezLeevel… a dolga az lett volna, hogy ahány ujjat mutatok, annyiszor ugasson 😀 Azt elértem vele, hogy bármennyi ujjat mutatok folyamatosan és össze vissza ugat… de számolni még nem tanult meg 😀 Persze nem azt hiszem, hogy számolni meg tudna tanulni, ellenben azt hiszem, hogy ha odafigyelne, képes lenne különbséget tenni a felmutatott 1 új, vagy 2 vagy akár 3 között is. Hiszen mind más kézjelek, akármennyire hasonlítanak is… Csakhogy ez a nagyon nagy “baj” vele. Egyszerűen sokkal hevesebb mintsem figyeljen, ha nekifog ugatni akkor ugat, forog, elindul, kinéz az ablakon, felszökken, elkapja a pokrocat, szóval MINDENT csinál csak éppen egy icipicit sem figyel 😀 Néha csodálkozom, hogy “ennyire is vittük”… de mint szórakozás jó, egy kicsivel több foglalkozást igényel.

Fotózás

Szépen sütött a nap a ma délutáni séta alkalmával és nem is volt olyan rettenetesen hideg. Szerencsére nem felejtettem el magammal vinni a fényképezőgépet így készült egy pár felvétel PrezLee úrfiról. Persze mindig akkor áll a legcsámpásabban amikor pont megnyomom a gombot, illetve pont akkor mozdul el, de hát ő ilyen… nemnormális mint mindig.

Sikerült felvételt készítenem arról, hogyan ugrál és “hisztizik”…

és persze a fotók is:

Napsütés

Gyönyörűen sütött a nap amikor ma sétálni indultunk. Természetesen PrezLee azonnal lázba jött, hogy észrevette a készülődést. Miután kiértünk a mezőre és láttam, hogy sehol semmi “ellenség”, elengedtem. Látni kéne ahogyan ez a kutya MINDEN alkalommal úgy tud örvendeni mint aki két hete nem volt kint. Az emberek sokat tanulhatnának az ebektől és a bolondos ugrándozásból amit annak örömére, hogy sétálni mehetett vágott le. De nem… mi emberek mit teszünk? Mindenféle borús gondolattal a fejünkbe, lehajtott fejjel megyünk és duzzogunk vagy éppenséggel bosszankodunk olyan dolgokon amelyek amúgy sem tőlünk függnek.  Hol az a baj, hogy hideg van, hol az, hogy meleg, hol a politika bosszant, hol egy törvény vagy egy hír csap fejbe. Mindig találunk valami okot, ami “jogot ad” arra, hogy boldogtalan, morcosok legyünk.

Hazafele jövet találkoztunk a “másik csapattal”. Anyumék mentek felfele a dombon, jelen esetben Balázzsal.  PrezLee észrevette őket és szinte remegve el akart rohanni hozzájuk. Rászóltam, hogy vissza. Erre megtorpant, majd mellettünk jött ment. Egyszer kétszer indult volna, de minden alkalommal rászóltam. Bevallom, meglepett a “szófogadása” 😀 PrezLee nem olyan kutya, hogy megtegye amit mondok neki 😀 Neeem.. nem azért mert el lenne kényeztetve, dehogy dehogy… ezt úgy nevezik, hogy “egyénisége van neki” kérem szépen…

Lehet, mégiscsak “normális” eb lesz belőle? Kötve hiszem… de azért az jó lenne, ha a gyere ide, a maradsz és a vissza nem lenne falra hányt borsó… 😀

Szegény PrezLee :D

Egyre rosszabb a sora PrezLeenek… mert egy újabb generációs zsarnok van kilátásban. Ezen zsarnok pont LiLee, aki igencsak tudja mit akar az élettől… Főleg kaját per pillanat, na meg a PrezLee pokrócát. Ennek következtében szegény PrezLee be van tessékelve a szobába… 😀 “mama megvéd alapon”. Ugyanis PrezLee tök jóindulatú egy eb, aki néha csak teszi az észt a kismalaccal kapcsolatosan, amúgy meg nem mer ellenállni neki. Igaz is, szegény feje állandóan  szidva van, amint csak görbe szemmel nézett a malacra, a bárgyú viselkedés pedig dicsérve. Nem csoda, hogy nézi a lábon járó finom falatot de nem meri bekapni…

Amúgy meg ma is voltunk egyet járni, és igen, ma is “kaptam” a PrezLee hülye viselkedéséből. Valamelyik nap azt hiszem lefilmezem, oszt megkérek valakit fejtse már meg mi ez… Valami játék, ez egyre világosabb, de hogy nagyon hülye játék az tuti biztos…

Jelentem, egyre hosszabbak lesznek a napok 😀 Ma tűnt fel, hogy icipicit később lett sötét mint általában! Juhééé jöjjön már a tavasz!