Hónap: 2010 január

Időnként az a fura érzésem támad, hogy PrezLee úgy gondolja én azért vagyok, hogy őt kiszolgáljam, boldoggá tegyem, enni adjak neki, meg simogassam azt a buta keskeny fejét… amit ő mint valami felséges úr éppen csak, hogy eltűr. Azonban sokszor kiderül, hogy ez az egész mácsóság csak egy olyan burok, mert nagyon érzékeny ám az úrfi, de ezt ugye nem mondjuk meg senkinek és azt is csak halkan…

Ma itthon hagytam… ugye eddig mindent elraktam, mert tekergő, meg tróger meg huncut és ne rendezze a cuccaimat. De ma siettem, magyarul mondva lehánytam a nadrágomat a székre felkaptam a másikat és rohantam szél sebesen. Tudtam, hogy ha sötétben hagyom, akkor általában alszik… Legalábbis azt hittem 😀

És mint kiderült sacc per kb kicsit bánatos volt amiért “elhagytam”, és úgy gondolta, ha a nadrágomat oda cipeli a helyére, és arra fekszik rá, akkor az úgy valamit kompenzál… Biza biza a nagy mácsó érzékeny lélekkel rendelkezik 😀

Mikor visszajöttem persze feltette a sértődött szemeket, egy ideig csak nézett, majd a simit úgy fogadta mint a mennyei mannát.

Furák ezek a kutyák. 😀 Hogy lehetnek ennyire lelkesek néha engem is csodálkozásra késztet…

Huhh ? Ma nézegettem a PrezLee.com statisztikáit és kérem valaki keresi Dr. Dr. Préz Lee-t, ez vezette a kutyám blogjára. 😀 Mondtam én, hogy hirős lesz!

Hát én sajnálom ezt az embert, a legkomolyabban mondom, ugyanis amit ez művel az betegség. Talán csak megérti egy nap, hogy annak ellenére, “vérmes dobermanom” van, mégsem esz meg, nem fal fel, és ő is megússza. Ma hozta a szüleim nyugdíját… Persze csengetett, bezártam PrezLeet, kimentem ajtót nyitottam neki. Félig meddig reszketve nézte, hogy nem e támadja meg, megkérdezte kétszer, hogy biztos bezártam-e, majd ő kezdi mesélni, hogy milyen porul járt december 31-én, mivel egy németjuhász megtámadta!

Nem is csodálkozom… láttam már amint az utcán ment és egy “földszintes kutya” (tacskó méretű) elment mellette 3 méterre, lepisilni egy oszlopot, még csak figyelembe se vette, hogy a postás ott van, és ez a süket pánikolva kezdett el rohanni, kiabálni és társai. Így nem csodálkozom, hogy a kutya elindult utána, és nem is támadva, hanem inkább játékból.

Mint kiderült ez  a bizonyos németjuhász ki nem állhatja a postást, amin mondjuk nem is csodálkozom. Szerintem PrezLeenek is felmenne a cukra, ha látná ki jön. és így sem biztos, hogy előbb utóbb szagról nem tudja, hogy ha ez jön, engem bezárnak… Szóval ez a bizonyos eb, kint volt az utcán és “majdnem megette”. Nehezen hiszem, hogy pont így történt… de visszavágtam neki… megkérdeztem, hogy de a múltkor azt kérdezte miért nem vettem németjuhászt… Emlékezett az esetre és dadogni kezdett… Hogy há izé meg mizé.

Végül mondtam neki, az estek nagy részében mindegy milyen kutya, a neveléstől függ. Meg az emberek váltják ki belőle ezt a viselkedést.. Nos ez nem tetszett neki. Hiába na, egyes emberek azt hiszik, hogy a világ értük van, és nem fogják fel, hogy … élni veszélyes. Nem biztonságos egy cseppet sem. Legyen az kutya, kocsi vagy akár tégla ami leselkedik az életünkre. OOOOO és elfelejtettem mondani neki, ugyan már nézzen valami statisztikát, hogy hányan sebesülnek meg kutyaharapásban, hányan halnak meg és ugyanezt  nézze meg mondjuk autóbalsetre, cigizésre, a most divatos HmittoménhányNmittoménhányban, tüdőbajban, szülésben és meglátja, hogy még mindig messze nem közelítik meg a statisztikák az ő irreális félelmét.

A minap láttam egy képet… pech, hogy nem találom… Miszerint a legtöbb félelmünk soha nem válik valóra, csak a fejünkben van… mérgezzük saját magunkat. Mint ez a bolond postás az irreális félelmével a kutyáktól.  És persze táplálja a saját tűzét… mert a viselkedésével kiváltja, hogy a legártatlanabb kutya is letámadja…

Tyű babám, ha látná, hogy tud vicsorogni PrezLee 😀 azt hiszem a szüleim minden hónapban a postára kéne menjenek a pénzükért, mert még a házat is elkerülné…

Ma különleges dologban volt részem 😀 Nagyon kedves élmény.

Szóval 😀

Baktatok. Fülemben fülhallgató, szól a zene.l A fejemen sapka, nyakamban sál, vastag kabát, be vagyok bugyolálva és kicsit fázok is. Egyik kezemen van kesztyű, a másikat nem találtam meg… Az a zsebemben van. PrezLee mellettem, szájkosárral, szépen baktat. Nincs sok kedve neki sem, látom rajta, hogy egészen szorgalmasan szedi a virgácsait mellettem. A bokrok se igazán érdeklik.

Másik oldalon, megáll egy autó. Látom, mert ugye mikozben csak baktat az ember lánya az ilyeneket észreveszi. Épp nézem, hogy a tetején olyan koporsó szerű csomagtartó van, és elkezdem törni a fejem, hogy vajon mennyiben töri meg az ilyen az autó aerodinamikáját mondjuk 130-al autópályán… Kiszáll egy középkorú alak a kocsiból. Látom, hogy int… nekem, mert más nincs arra. Gondoltam, lehet eltévedtek. Kiszedem a fülemből a zenét okádó dugót, PrezLee mereven elkezd figyelni az “ellenségre”, és megkérdem mit mondott, mivel a zene miatt nem halottam… erre ismét fülig ér a szája, vigyorog és aszongya: JUJ DE SZÉP  DOBERMAN. Nekem is van, és olyan szép, hogy megálltunk nézzük meg. Mennyi idős… stb. Na meglepett 🙂 Megköszöntem, megkérdezték még mennyi idős, még mondtak ezt meg azt de a lényeg, hogy nagyon tetszett nekik PrezLee.

😀 Jó tudni azért, hogy vannak még erre felénk is Dobermániákusok 😀 Akik a Dobermacskákat szeretik és kedvelik, na és nem ítélkeznek felettük a filmekben látott hülyeségek miatt.

Remek dolog a hétvége mondjon bárki is bármit… Szombaton voltunk nagyot sétálni, bár nem a tervek szerint alakultak a dolgok. Ugyanis pénteken egy kicsit elcsúszott ez meg az, és éjjel 1 kor indultam el a városba sört inni, akkor érkezett egy barátnőm a városba. És tipikus női módra elfecsegtük az időt. Egészen reggel 5 ig. Eddig volt türelme a kocsmáros legénynek, majd ekkor szépen köhögni kezdett, meg hangosan megbeszélte telefonon, hogy MÉG NEM ZÁRHAT BE, de HAMAROSAN. Ahhoz képest egészen illedelmes volt, nem pofátlankodta oda magát. Végül eszünkbe jutott nekünk is, hogy hű de késő van, majd vagy 10 percet még osztottuk az észt a bejárat előtt. Olyan hat óra fele járta mire hazaértem.

Remek… pont kutyasétáltató idő, hát kivittem az ébredező PrezLeet a sarokig, majd örvendtem, hogy még ő is álmos és ágyba bújtam.
Szombaton nem volt kirándulhatnékunk, így itthon tevékenykedtünk, főzőcske és társai címmel,este is csak rövid sétára mentünk.  Vasárnapra volt kiruccanás tervezve, de az egész heti meló után bevallom én teljesen ki voltam nyúlva és bár felébredtem ebem nyafogására, levittem pisiljen, meg végezze el az összes dolgát, de nem volt energiám többre. Rendes gazdaként adtam neki egy olyan műcsontot, hadd rágcsálja.. Gondoltam hátha lefizetem ezzel az ajándékkal és békémet hagy.

Délután akartunk kimenni falura, be is pakoltam a kocsit, indultam is, kihoztam a kocsit az udvarra, minden rendben, erre levigyem a kutyát, indítsak és sehol semmi.. Autó úgy döntött, ő biza nem indul el. Jó… visszatolva kocsi a garázsba, visszatéve a töltő, és mivel PrezLee már bent csücsült sík idegként, hogy na megyünk, irány egy nagy séta.

Nem volt a legboldogabb ebpajtás, de végül is csak jobb menni mint nem menni…

Szájkosaras séta volt ez is, mert rájöttem, hogy ha rajta van a szájkosár, és nyakörve szépen át van fűzve annak a pántján, egy “természetes haltit” kapok… Vagyis ebkutya úgy megy mint egy igazi angyal, na félszárnyú meg izé, de valami 70%-al kellemesebb a séta. Nekem. De valahol neki is, ugyanis, nem rángatom állandóan vissza. Ettől még mehet pisili a fához amit kinéz magának, még átjön egyik oldalról a másikra, még előre megy vagy lemarad, szóval nem lett ő kimondottan angyal, de nem rángat.

Pech neki, mert ezek szerint akkor tekeregni így fogunk menni.

Sokat gondolkoztam ezen a szájkosár dolgon, és annak ellenére, hogy utálom, az eb is utálja, mégis hordani fogjuk. Az emberek jó része (ugye megfelelő tisztelet a kivételnek) idióta tud lenni mikor meglát egy “rémes, szörnyű, veszélyes” dobermant. NEM A DOBERMAN nem veszélyesebb mint bármilyen más kutya. És tessék statisztikákat is nézni, nem támad és nem eszik meg több embert mint más kutya! SŐT Ausztráliában a  Yorkie vagy Wetstie jött ki, hogy statisztikailag a legtöbb embert, gyereket harap meg… Persze lehet érvelni hogy mekkorát harap az és mekkorát a doberman, de a lényeg az ami a fontos 😀 A doberman nem egy támadó kutya, mint amit a sok süket film az emberek tudatába belenyom.

Na és mint olyan, a sok alaptalanul ítélkező hülyékkel ritkán lehet zöld ágra vergődni.Ilyen a postásunk is, aki felháborodva kérdezte meg!!! FELHÁBORODVA, hogy MINEK KELLETT NEKEM ILYEN KUTYA??? és miért nem vettem németjuhászt… És csak maradtam tátott szájjal, hogy vazze mégis egyáltalán mi köze neki hozzá, hogy milyen kutyám van??? Mert nem értem. Mi köze van ahhoz, hogy ő eszetlenként fél a dobermantól, és minden kutyától amúgy,annak, hogy én milyen kutyát tartok… Passz, mert erre válaszom nincs.

Hja és ahányszor jön, mindig elzárom az ebet, tíz méter a távolság közte és a kutya között, na meg 2-3 ajtó. Mégis állandóan pánikol, mintha legalábbis fél méterre tőle vicsorogva, fogat csattogtatva ugatna.  Ha nem vigyáztam volna, hogy még véletlen se ijessze meg, ha nem érteném meg, hogy oké, fél, nem szereti, nem kötelező, elviszem amíg átadja az anyuék nyugdíját, nem várom el, hogy mindenki szeresse… de azért már engedje meg a világ, hogy eldönthessem milyen kutyát válasszak és ne egy süket postás véleménye legyen mérvadó.

Uff… jól elszálltam a témáról. Szóval szájkosaras séta volt a vasárnap délutáni, majd mégis megpróbáltuk még egyszer a kocsit, lám lám elindult, sopping következett, majd kimentünk falura. Itt kicsit rohangált kint, meg nyitogatta az ajtókat jobbra balra, egy két órán keresztül, majd szépen haza jöttünk.

Na sacc per kb ennyi volt a hétvége.

Ja… amióta elrendezték egyszer a balhét Győzővel, azóta minden a legnagyobb békében van.

Véletlen értem a nyakához és egy fura keménységet éreztem. Olyan kis csőszerű keménység volt, és mintha fizikai tárgy lenne ott. Csak azt nem tudom, hogy mit keres a nyakának azon az oldalán és nem a másikon. Vajon létezik, hogy ennyit elvándorolt a chip? Na… meg kell nézessem az állatorvossal.