Rakoncátlan!

Egy hetet volt falun és máris úgy el van kanászosodva a drága dobermannom, hogy az egyenesen rémes… mint akit a fejére ejtettek és elfelejtette azt, hogy az utcán “lábhoz” igazodunk, a stopnál “ülsz” formában várjuk a zöldet és felfele a hegyen nem rángatjuk gazdit túlságosan mert felmegy a cukra… Na nem kérem szépen… PrezLee biza egy hétig volt a kis herceg és csinált amit akart… általában póráz nélkül volt sétáltatva, a mezőn és most azt hiszi, hogy itt is a réten vagyunk!!!

Ma sok rángatás közepette értem fel vele a fellegvárra, majd gyakorlatoztunk egy sort, hadd csak tudja meg mégis kivel van dolga… legalábbis úgy vettem észre, hogy a kiállítás előtti gyakorlatozások kimondottan jót tettem elkényeztetettkének! Mintha sokkal szófogadóbb lett volna pár nap gyakorlás után. Igaz majd minden nap (ma is) volt höri-mori (ö morgott én hörögtem rá mérgemben) és ma is le kellett bírkoznom mert egyszerűen nem bír magával 😀 … Aztán egy két ilyen helyrepakolás után olyan lesz mint egy angyal… Gondolom még egy ideig tart ez a korszak… A fura a dolgoban, hogy amúgy totál jófej 🙂 Mégis ha nagyon rá akarok erőltetni valamit… hogy most akkor körbe szaladunk és IGENIS SZALADUNK, akkor egy ideig elviseli majd kommentálni kezd….

Ma nem is hagytam a pajtasokkal… és egy ideig kicsit levágom a pajtásozás adagját…

A múlt héten sikerült megrendelnem a ledes nyakörvet!  És nem akármilyen lesz nekije!!! Eredeti “méjd in tájván”!!! Egyenesen tájvánból postázva!

Szalag avató és szekrény

A szekrény alkotó részeivel tegnap ismerkedett meg a kis herceg… Kezdetben nem tudta mire vélni az egyre másra tolakodó fa darabokat. Főleg amikor a szekrény oldalát tettem jobbról balra akkor nézet nagyot… vélhetően azt hitte valami új lakó költözött hozzánk, mert eléggé barátságtalan volt vele egy ideig. Pechére (és véletlenül (mert ott volt hirtelen hely) az egyik szekrény darabot az ő helyére tettem le…Mármint ott támasztottam a falnak, és ennek következtében ő közel kellett kerüljön ehhez az “idegenhez”… kissé húzódott majd beletörődött a sorsába és unottan a szekrény fala mellé feküdt… Mikor megint hozzá értem akkor kicsit arrébb ment, de már kevésbé nem volt annyira távolságtartó …

Ma pedig találtam a szekrényen egy szalagot… na jobban mondva kassza bont… olyan szép hosszú tekercset. Gondoltam PrezLee élvezné, ahogyan az a hosszú göndörödő szalag ide oda mozog.. elő is szedtem, feldobtam a magasba, majdnem levertem a csillárt ( hihi úgyis kell vegyek újat!) majd amikor a földre esett nagy durranással meg a maga után tekergő fehér izével akkor PrezLee megijedt 😀

Csirlidert játszottam vagy jó negyed órát, amíg elhitte nekem, hogy ez a fehér kíííígyóóó nem azok közül való amelyik őt bántani akarja! Majd örömében cafatokra szaggatta… Jó játék 😀 Csak ne kéne takarítani utána…

És jut eszembe.. a tegnap nemhogy Őrült nap volt hanem egyenesen katasztrofális 😀

Levertem vagy 4 cserép virágomat… ebből 2 menthetetlen, 2 helyrejön. Ezután észrevettem, hogy a napokban elfelejtettem megöntözni a virágaimat, ennek következtében rém száraz mindegyiknek a földje, öntözéskor elárasztottam a fél szobát… majd bejöttünk a kutyával, mert itt is vannak növények, és a kutya nekiment a fűtőtestnek az meg csinált egy olyant, hogy nyikk és a falon megjelent egy szép folt.. és terjedt.

Pánik pánik… szerencsére találtam egy ruhacsipeszt, azzal kitámasztottam a csövet, ami ennek következtében visszatolodott a helyére, lezártam a fűtőtestet és … gondoltam vagy elárasztjuk az egész lakást reggelig, vagy nem… de nem fogok ott ülni őrizni a falat…

A kép kimondottan művészire sikeredett… vagyis ÉN aszondom 😀

És igen, azért örökítettem meg, hogy tudjam ezt is bekalkulálni abba a hatalmas végösszegbe, amibe egy kutya kerül…:D


ma reggelre megszáradt, a ruhacsipesz meg tökéletesen működik… le van zárva, azonban akár ki is próbálhatnám és szabadalmazhatnám a felfedezésemet….

És a Szalagavató játékunk 😀

Őrült nap…

Na ma minden esetre tisztára egy gyagyás nap volt.. itt van alig 10 óra múlt és máris hullafáradt.

nem részletesem… csak szétordítottam a szomszéd cég tulajdonosának a fejét… mert már betelt a NAGY poharam is, hiába beszéltem szépen mégcsakazért is úgy parkolnak a kocsikkal, mint ahogyan a ló elszórja a lócitromot… vagyis ahova érik… és ma nagyon de nagyon de NAAAAAGYON ideges voltam…

Aztán felcipeltem a tv-t, majdnem a fejembe ejtettem, de végül csak sikerült a helyére tennem.

Kicsit később egy szekrényt is felcipeltünk, igaz az darabokban volt és itt már segítségem is akadt, majd neki is akartam fogni össze szerelni, de kis technikai gondjaim vannak, a fél lakást át kell rendezni a szekrény miatt… nem unatkozom az tuti.

Időközben megjelent lökött nagybátyám is… csengetett az ajtóban, és majdnem felpofoztam őt is… na igen, őt már csak azért mert az agyamra megy, és ha amúgy is ilyen napom van, akkor miért ne lennék mindenkivel hasonlóan “kedves”…

És ma csak annyit terveztem, hogy megfürdetem PrezLeet, megszáringatom, adok neki vacsira finomat, majd ágyikó és alukálás korán… utálok már tervezni!!!

Hol a madár??

Eh he he he 😀 Ezt most nem PrezLeetől kérdem, hanem valahol én szeretném megfogni a madarat! Ma ismét egy hajszálnyit közelebb kerültem ahhoz, hogy eccer majd meglegyen a házikóm! Valami mittomén miféle számok hiányoztak, amik mittomén miféle hivatalban kellenek, ahhoz, hogy ki lehessen keresni mittomén miféle aktákat… szóval az ügy kimondottan komplex, és igazából még semmi de semmi okom sincs örvendeni, de ha ez a szám megvan, akkor azzal kikereshető egy másik szám, ami megint egy másik mittomén mit jelöl meg és aztán sok ilyen szám kikeresése után egyszer csak meglesz a teleknek is a száma…

Komplikált igaz? Kicsit igen, de végül is olyan ez mint egy hatalmas gombolyag, amit csak gombolyítani kell és türelmesnek lenni egy egy bognál.. meg aztán pánikra nincs ok, elvégre és utóvégre mindig van rosszabb megoldás … és mindig kerül egy kard amivel a leglehetetlenebb bogot szét lehet vágni.

Ma mondtam is PrezLee uraságnak, hogy ejsze készüljön fel a falusi életre, mert még egy két évet lehúz a városi kutya státusba, aztán jöhet ki parasztebnek a portát őrizni 😀 .. szoktatom a gondolathoz már most 😀 kint van most is a kertben és ugat valamit veszettül.. ja és amint meglesz a ház, máris szerzek be egy második ebet: ő biza bullterierr lesz és lányzó!!! De jó!!!

Viszontlátás

Ma délelött a hütőm garancia papirját kellett elintéznem… ugyanis a papir maga a hütőben volt, és a pecsétet rá (pecsétes egy ország!!!) meg a boltban teszik rá… kissé fura egy megoldás, de mára terveztem be az intézését… ennek következtében dugóba kerültem és a Polusig jó órányit menegettem… az ut maga olyan 15 percnyi… Miután elintéztem inkább kerültem egyet és a hátsó úton jöttem ki, mert kifele még mindig hatalmas tömeg akart menni … (ki a városból persze)

Megérkezésemkor PrezLee szerencsére a hátsó udvaron volt, és így elkerültem, hogy végérvényesen feketére koszoljon. Besiettem a házba, felkaptam magamra valami rém ronda ócska göncöket (egyszeri használatosak) és kimentem hogy üdvözöljem az ebkutyát.. Hát egészen jól tippeltem, majd a nyakamba nem ugrott, jó 10 percig még a nevét se hallotta annyira eufórikus szökkenésbe volt, utána még egy jó félórát nagyon örvendett és rá vagy 2 órára csillapodott annyira, hogy ha bejön vagy csak meglát akkor farkinca csóválással jelzi hogy mennyire örvend nekem….

Dobermann, Szentbernáthegyi játék

Természetesen a szoba közepén… annyira aranyos tud lenni ez a két ebedli amikor játszanak… megnézendő ahogyan Győző beleveti magát a PrezLee szájába! Ez az a film amikor szegény PrezLee panaszkodhatna, hogy há a fogaimnak ugrott!!! Még szerencse, hogy le van filmezve, ahogyan Győző a PrezLee szájába veti magát, mert senki nem hinné el nekem ezt!