Törzskönyv…

A jó hír az, hogy a törzskönyvvel minden rendben van, vagyis “export törzskönyv” az ami a PrezLee-jé. A gond meg ott van, hogy ezt itt is honosítani kell. Ehhez meg le kell küldeni Bukarestbe… És amíg ez visszajön… nos semmiképpen nem tudok elmenni vele a nemsokára zajló Marosvásárhelyi kiállításra… addig nem lesz meg, anélkül a francos pecsét nélkül meg nem mehetünk. Végül is az én hibám, a törzskönyvet nagyon hamar kézhez kaptam. Sebaj, majd elmegyünk a kolozsvárira :D. Hogy arra “elérjünk” van elég időnk, s most már nem fogom a fontos dolgokat halogatni…

Volt tölcsérem…

Volt egy szép sárga tölcsérem… na most meg kell vegyek egy újat… Mosogattam, természetesen ő is segített, mert ő olyan, hogy segíteni szeret, mindenben részt venni… csak a segítség most abból állt, hogy kilopta a szekrényből a tölcsért, olyan halkan, hogy nem is tűnt fel a hátam mögött tevékenykedik… bevitte a szobába, és csak hallottam, hogy valamit recsegtet… ismeretlennek tűnt a hang, semmi játéka nem szól így, hát utána mentem nézzem meg mégis mit művel… Megművelte a tölcsérem… a röhögéstől alig tudtam komoly képet vágni, és összeszidni… elvettem tőle a “játékot”. Most tán nem fogom agyonverni egy vacak műanyag darabbért… eh, veszett több is Mohácsnál.

Végül is még használható lenne… és nevezhetnénk “kreativ” tölcsérnek…

Azt a mindenit!

Adtam enni PrezLeenek majd bejöttem a géphez, mondjuk nem az első alkalom, hogy ezt csinálom… nehogy má kéne üljek mellette amig eszik… Egyszer csak valami rics, recs zity zuty típusú  hangokra leszek figyelmes. Hallgatozok… mi a fenével szórakozhat, flakon kergetéshez nem hasonlít a hang… mégis mit szedett össze és honnan???

Hát ez a látvány tárult elém… persze nem ült ilyen szépen és bájosan a helyén… nézte a művét, és azt hiszem szeretett volna még egy kicsit rendezni a gríz elterülési formáján.

Pet Phos Grand Chien

Vettem neki ilyen vitaminos tablettát. Csak olyan 10-12 napig adtam, lehet, hogy volt 15, de fantasztikus, hogy kifényesedett a szőre! Azelőtt is volt valami enhye fénye, de leginkább matt barnának volt mondható. Ma láttam, amikor voltam kávézni a szomszédba, és az udvaron, a napon feküdt, hogy egy az egyben ragyog a bundája a kutyának… Nem is reméltem, hogy ennyire szépen kifényesiti a szőrét pár vitamin pasztilla…

De mivel azt ajánlotta az állatorvos, hogy ne vigyem túlzásba, hát most nem kap. Amúgy tegnap kapott ismét d vitaminos injekciót, és mától kezdünk egy újabb kalcium kúrát, ami jelen esetben nem 10 napig fog tartani, hanem húsz.

Pénteken kell elvigyem a vérvizsgálatra, egyelőre délelőttre beszélte meg az állatorvos, de megkértem egyeztesse délelutánra, mert az nekem jobban megfelel. Nagyon várom, hogy meglegyen, és mondjanak valami értelmeset, főleg azt, hogy nincs semmi komoly baja…

Sziven szúrt gatya madzag

Hogy miért adtam ezt a címet, magam sem tudom. Ez csak úgy beugrott, oszt leírtam. Hátba szúrt valami akart lenni, de nem rimmelt semmivel… felmentünk a “hegyre”, ma nem volt kimondottan sok kutya, inkább a szokásosak… PrezLee eljátszadozott Bizsuval, és persze megint sikerült a kicsinek jól összevéreznie a hátát… A kicsi meg úgy nézett ki mint akit hátba szúrtak… persze volt egy banya, aki azonnal felkapta, hogy jaj, megharapták a kicsit, de a kicsi gazdija, csak legyintett… már ismerjük a hátbaszúrt meséjét.

Egyéb eseményként megemlítendő, hogy PrezLee ma többször fel lett borítva, kicsit megtetszett neki egy gyönyörű szép snaci lányka is, ő is és a kicsi Bizsu is mindent beleadva próbáltak udvarolni neki, és hogy ma először játszott egy nála nagyobb kutyával… igaz, kezdetben kicsit inkább félve rohant előle, a szőr a hátán csak meredezett, de hamarosan megérezte az izét a dolgoknak és belejött a játékba.

Na és először visszapofázott 😀 Annyira szeretem ahogyan kezd kialakulni a kutya belőle, a dobi, hogy nem tudom nem megmosolyogni az első ilyen jeleket… ugye nem verekedős fajta, egyelőre… kis mamlasznak néz ki, de nekem tökéletes ha nem lesz hülye fejű, aki állandóan verekedést provokáljon… ha bántani akarják és megvédi magát, akkor ez pont pont megfelel…

Hát, hogy részletekbe jutnak eszembe a dolgok! Egyik buckázása alkalmával valami szörnyűségbe mártozott!!! Büdi volt rendesen, hát persze kutyakakit kent magára… valahol valamelyik bokorból… Még szerencsére volt egy kis víz, na meg egy szalvéta is került, letöröltem, de a végső tisztitást itthon tudtam csak végrehajtani…

Ma meg angyal…

A fene se érti az egészet… amilyen “rossz” volt a tegnap, ma olyan, hogy egy szörnyű szirupos szóval éljek “cukifalat” volt…Reggel korán, végig rohantunk a teniszpályák melletti zöldig. Na, hát bámulatra méltó, milyen ügyesen tud szaladni mellettem… Csak ne dícsérjem túl, amilyen kopé, még kiderül valahol olvassa mit gondolok róla, és holnapra képes valami galibát okozni….Szóval odaértünk, jöttünk mentünk, játszottunk a tobozzal, és persze megint guberált!

Egy eldobott csontot kapott… de csodák csodája… amikor rámordultam, hogy PFUUUUJJJJJ, azonnal ledobta. Pedig még nem is voltam olyan nagyon közel hozzá, hogy elkaphassam… simán elrohanhatott volna (mint eddig meg is tette volt), de most mint egy jólnevelt eb, kiköpte. (Persze, egy igazán jólnevelt nem kapja fel elsősorban… de ő még kicsiiiii). Persze azért meg akart győződni, hogy tényleg komolyan gondoltam, hogy azt ott kell hagynia. Nekifogott nagyon szaglászni, de még csak nem is arra ment, ellenkező irányba, majd “folytatta a nyomon”, kisebb kört bejárva, amig csak a csont helyére nem futott a “nyomvonal”…

Szerintem ennek az ebnek akkor az járt a fejébe, hogy “ugye látod, jó vagyok, teljesen mást szaglászok, megyek a nyom után, nini, milyen fura nyom ez, itt ni megfordul… nézel? még mindig a nyomot követem… aha, igen, biztos erre megy, jó keresem tovább….és tessék, mondtam én, hogy jól érzem? Itt egy jutalom csonti! Jaj felkapom azonnal!” De valahogy tippeltem, hogy nem fogja annyiba hagyni a dolgokat, és igazam volt… még mielőtt fél centivel hozzáért volna jött is a szidás… Már nem vette fel, de gyilkos pillantásokat vetett felém…

Hazafele is szépen jött, egyszer akarta a pórázt megfogni, hagytam, de most csak bűszkén tánclépésben cipelte, nem rángatta. Nagyon mókás olyankor… ezért is hagyom, bár tudom nem kéne, de jót lehet röhögni rajta ahogyan szinte szökken örömébe.

Dél fele voltunk doktor bácsinál, kapott féregtelenítést, mindent rendben találtunk (így ránézésre) és megegyeztünk, hogy vinnem kell a másik rendelőbe valamelyik nap a vérvizsgálatra… Ez kimondottan “szar ügy”, mert végig kell menni a városon, na persze vagy gyalog, vagy kocsival, és délelőtt, ez mindkét esetben kellemetlen a tömeg miatt… megnézem a programjukat, és a legmegfelelőbb órát a látogatáshoz.

Este meg találkozott a pajtásaival, és egy jó nagyot játszott.

Megfigyeltem, hogy nem kedveli a nála nagyobb kutyákat… csak a kisebbeket, és Balázst… A nagyobbakkal nem szeret játszani, bár ma volt valami próbálkozása. De a kicsiket, na azokat nyúzza… még szerencse, hogy a kicsi Bizsú, az egy nagyon kicsi számú, westie bundába bujtatott pitbull, mert nem veszi szívre a dolgokat… másképp már lelkibeteg lenne a sok földön való fetrengéstől… sőt, úgy támad mint egy eszeveszett gumilabda…

Visszafelé már csak végig dícsértem az ebet… A lábhoz az út 87,3%-ban tökéletesen volt végrehajtva… persze jól kifáradva ki a fenének van kedve húzni? Nekem nem lenne…

Még mindig nincs vége a napnak… hiszen a szomszéd gyerekek már vagy két hete nem látták a kutyát. Hazafele jövet találkoztam Zolival és Annácskával… Annácska meg elújságolta a bátyjának, hogy “láttam Pézlit, jön mindjárt”… na hogy ezt honnan szedte a kicsi lány, nem tudom, mert ilyesmiről nem volt szó, de Zoli kénytelen volt engedni a gyerköcöknek, és átjöttek hármasban “Pézlihez”. Pézli meg, hát nem mondom, de ismét “nagyot teljesített”, olyan szépen viszonyult a gyerekekhez, hogy nem bírtam csodálni…

Visíthattak, kiabálhattak mert ő csak csóválta a farkát, szagolgatta őket, még egy nyelvet is nyújtott itt ott, de nem próbálta megfogni egyik hadonászó kezecskét vagy lábacskát sem! Szóval … örömmel töltött el, hogy a gyerekkel kapcsolatban úgy tűnt, hogy megértette, nincs szórakozás… Simitengerbe volt részesítve, amit úgy hálált meg, hogy a hasát nyújtotta és élvezkedett… a kölkök meg, persze tappacs-checket tartottak, a lábait huzigálták, ő meg feküdt és vigyorgott..Próbáltam lefilmezni, de túl sötét lett minden, szóval valami nagy mozgó barna pacán kívül nem látszik semmi…