20 g kolbász és 20 g sajt

Ma kedves ebem engem is megdöbbentett mekkora ésszel rendelkezik. Nem kis csodálkozásomra megtanult egy újabb trükköt valami 10 perc alatt, ennyibe telt amíg megértette mit is várok el tőle, majd néhány ismétlés után (ugyancsak ebben a tíz percben) elég volt ahhoz, hogy tudja.

Mi is történt valójában? találtam egy kolbász véget a hűtőben, gondoltam oda adom neki, úgy szokott örvendeni az ilyen kis vacak maradékoknak, ami már egy evésre sem elég… És mikor megérezte az illatát hát formálisan bevadult, végigmutatta amit tud, csak adjam már oda neki. Erre jött az ötlet, hogy tanítsam meg felülni a székre 😀 Két lábbal ráállt eddig is, de a két hátsó lábát nem volt hajlandó feltenni. Mégis sikerült “megmagyaráznom” neki mit akarok a kolbászért cserébe.

Kezdtem azzal, rá kellett vegyem hagyja abba a vad pacsizást és ülsz fekszik-ek sorozatát, majd két lábbal felparancsoltam a székre. Nem kellett nagyon parancsolgatni, ezt már tudta. Így szoktuk megnézni a malomárokban úszkáló kacsákat… Majd maradj parancs jött, ezt is tudja, csak hát nem mindig akar maradni, miközben a hátsó lábát finoman felhelyeztem a székre. Kissé úgy álltam, ne tudjon azonnal leszökkenni. Na mikor fent volt a lába, megnyalhatta a kolbinyó véget 😀 He? Gonosz dolog mi???

Erre le is ugrott, majd vissza, és addig nem kapta meg, míg mindkét lábbal fel nem csimpaszkodott. Ezután jóformán tudta mit akarok tőle, majd kis sajt falatkákkal megerősítettük a fogalmat…

Jah.. hogy ne felejtsem el. Mind e mellé volt tűzve valami írdatlan örvendés (éjjel kettőkor) és sívitás, hogy jaj de ügyes vagy PrezLee. Valahol a kolbász is motiválta, de garantált, hogy az én nagyon örvendezésem is… Nah jó kedvem volt, de megint rá kell jönnöm, hogy a legjobban a hiúságával lehet megfogni PrezLee uraságot 😀

Így ül a széken 😀

Leave a Reply